Szétfeszít...

...az érzelem. Mikor ránézel a szeretett személyre és úgy érzed, hogy a mellkasodon belül van valami, ami egyre csak dagad és feszít, és elszorítja a torkod és legszívesebben bőgnél és kiabálnál, hogy "soha nem akarlak elveszíteni".

Mert akkor én is elveszem.

Elveszem az életbe, mert elvesztettem a lelkem egy darabját.
Elveszem, mert félni fogok újra szeretni.

Félek. Minden percben rettegek, hogy mikor jön egy telefon. Hogy vége.

Ezért nem akartam felnőni, mert gyerekként a környezetemben mindenki fiatalabb volt és egészséges. Legalábbis ezt láttam, mert ezt látatták a felnőttek.

Telnek az évek és egyre másabb szemmel tekintek a világra. Ha magamtól nem is nyílik ki olyan ütembe a szemem, akkor a gyermek énem elől elkendőzött igazság bemutatása teljesen felnyitja.

Egyre nehezebb. És csak rosszabb lesz. A felnőttek olyan megkeseredettek és lehúznak. Lehúznak a földre, hogy te is meglásd mi az ami őket is ilyen keserűvé tette és teszi napról-napra.

Sokszor szeretnék újra 5 éves lenni. Aki a szülinapjára Barbit kapott és ennek mindennél jobban örült. És a gyerek-szemében körülötte mindenki ugyanolyan boldog volt.

És nevetett! És mosolygott. És...

...és.